Mit is nevezünk egyensúlynak? Miért elengedhetetlen? Hogyan képes a fiatal ló a lovas súlyával terhelten is egyensúlyban maradni? Egyensúly nélkül nem lehet helyes lovaglást végezni.

A ló egyensúlya mind nyugvóhelyzetben, mind mozgás közben a természetadta törvények szerint alakul, változik. Minden test kiegyensúlyozott, ha a megfelelő alátámasztás folytán a nehézségi erők "megszüntnek tekinthetők", vagyis, ha a súlyvonala az alátámasztási felületen belül metszi a talajt. A ló súlyvonala természetes tartásban körülbelül a 14. hátcsigolyán át képzett függőleges vonallal esik egybe, súlypontját körülbelül a mellkas középső és alsó harmadának határvonalán keresztül képzett vízszintes súlyvonalának metszőpontjában kell keresnünk.

A ló egyensúlyi helyzetét a kiképzés előrehaladtával három szakaszra oszthatjuk. Az első a fiatal ló egyensúlyi helyzete, amelyben a ló a lovas súlyával terhelten az elülső lábain többletterhet visel, ezt nevezzük remonta vagy csikóegyensúlynak. Ekkor még a hátulsó lábak nagyobb szögben lendülnek hátrafelé. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a ló erős támaszkodást vesz a száron, elrohan és nehezen veszi a fordulatokat. A második esetben a négy láb egyenlő teherviseléséről beszélünk, a lovas súlyával terhelten is vízszintes egyensúlyban mozog a ló. A ló nyaka ilyenkor megfelelő mértékben van feligazítva, már könnyen veszi a fordulatokat és képes sebességét kontrollálni. A hátulsó lábak előre és hátrafelé egyenlő szögben lendülnek. A harmadik és legmagasabb szintű egyensúly az iskolaegyensúly, ebben az esetben a ló a többletterhet a hátulsó lábain hordozza, vállai megkönnyülnek és jelentős feligazításban van, a hátulsó lábak előrelendülése sokkal nagyobb, mint a hátra lendülése. Ha a ló valamelyik oldalra dől, súlyvonala is egyazon irányba tolódik. A ló azonban mindaddig erőfeszítés nélkül képes lábon maradni, míg súlypontja az alátámasztási felületen belül esik. Minél nagyobb az alátámasztási felület, annál biztosabb a ló egyensúlya is.

A súlypont helyzete a test mozgása, aktuális mozgása szerint jobbra-balra, előre-hátra, fel és le, ezáltal a súlyeloszlás is minden esetben más és más. A lónál ez természetes adottság. Ezt természetes egyensúlynak nevezzük. Ebben a helyzetben a ló tartása harmónikus, mozgása lendületes és járása szabad. Amint a ló nyereg alá kerül és a lovas súlyától terhelten elveszíti természetes tartását és mozgása természetes lendületét, járása kötötté válik. Ezeket a változásokat a ló egyensúlyállapotában a lovas súlya idézi elő, mely megszűnik, ha a ló egyensúlyi helyzete helyreáll. Ez akkor következik be amikor a ló és a lovas egyensúlya egybeesik, vagyis megtalálják közös egyensúlyukat.

Lovas szempontjábol azonban a ló akkor van egyensúlyban, ha a lovas és a ló együttes súlya a ló lábain mind oldal,- mind hosszirányban úgy oszlanak el, hogy mindegyik lábra egyenlő súly terhelődik. A mindenkor megfelelő egyensúlyhelyzet megteremtése tehát a lovaglás legfontosabb megoldandó feladata. Alacsony egyensúlyhelyzetből a magas szintű egyensúlyba a lovat csak türelmes módszeres tornásztatással vihetjük át. Ezt az utat nem lehet felgyorsítani, ha esetleg pillantanyi sikerek mutatkoznának is nem leszenek tartós, mert a magas szintű egyensúly korai követelése, gondos előkészítés nélkül megoldhatatlan feladat elé állítja a lovat. Hátulsó lábaikkal addig nem képesek többletterhet viselni, amíg nem fejlődik ki megfelelő izomzatuk és izületeik nem kellően hajlíthatók és rugalmasak. A kiképzés során eleinte a lovas igazodjék a ló egyensúlyi helyzetéhez, majd a képzés előrehaladtával egyre inkább a lótól kell elvárnuk az egyensúlyi helyzethez való igazodást, a megfelelő egyensúlyi helyzet felvételét. A lovaglás a helyes egyensúlyérzéken épül fel. Ezen érzés kifejlesztésével válik a lovaglás művészetté.